A mentális erő minden teljesítmény alapja.
Tudományosan alátámasztott tény, hogy a mentális felkészülés ugyanolyan fontos része a sportnak, mint a technikai vagy fizikai edzés.
Hiszek abban, hogy a mentális felkészülés ugyanolyan fontos része a sportnak, mint a technikai vagy fizikai edzés. Közel három évtizedes sportban szerzett tapasztalatomra és akkreditált sportmentál coach végzettségemre építve segítek sportolóknak abban, hogy magabiztosabban kezeljék a versenyhelyzeteket, tudatosabban készüljenek fel a kihívásokra, és kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtsanak. A közös munka során mindig az egyéni céljaidból indulok ki, hiszen nincs két egyforma sportoló. A konzultációk nagy része online történik, így földrajzi távolságtól függetlenül is hatékonyan tudunk együtt dolgozni.

A kiemelkedő sportteljesítmény ma már nem kizárólag a fizikai felkészültségen múlik. A mentális felkészülés a sportban, ugyanolyan meghatározó tényezővé vált, hiszen a koncentráció, az önbizalom, a döntéshozatal, a nyomáskezelés és a mentális rugalmasság gyakran a győzelem és a vereség közötti különbséget jelenti.

Stressz és szorongáskezelés
Segítek úgy kezelni a feszültséget, hogy az a teljesítményedet támogassa, ne akadályozza.

Önbizalom hiánya
Együtt dolgozunk azon, hogy stabilabb önbizalmat építs, amely nem kizárólag az eredményektől függ.

Koncentráció fejlesztése
Megtanítom, hogyan maradj fókuszált a legfontosabb pillanatokban is.

Hullámzó teljesítmény
Segítek megtalálni azokat a mentális tényezőket, amelyek kiegyensúlyozottabb teljesítményhez vezetnek.

Motiváció fenntartása
Közösen újraépítjük a belső motivációdat, hogy hosszú távon is lendületben maradj.

Sérülés utáni visszatérés
Támogatlak abban, hogy mentálisan is felkészülten térj vissza a sportba.

Nyomás kezelése
Megmutatom, hogyan fordítsd a külső és belső elvárásokat a saját előnyödre.

Célok megvalósítása
Segítek tiszta célokat kitűzni, és olyan gondolkodásmódot kialakítani, amely a folyamatos fejlődést támogatja.
Minden sportoló életében vannak olyan helyzetek, amikor a mentális felkészülés jelenti a következő lépést a fejlődésben.
01. Ismerkedés és konzultáció
Az első beszélgetés során megismerem a céljaidat, kihívásaidat és azt, hogy miben szeretnél fejlődni.
02. Mentális helyzetfelmérés
Az első beszélgetés során megismerem a céljaidat, kihívásaidat és azt, hogy miben szeretnél fejlődni.
03. Egyéni fejlesztési terv
Közösen kialakítunk egy személyre szabott folyamatot, amely a saját céljaidra épül.
04. Online konzultációk
A találkozók többsége online zajlik, így rugalmasan, bárhonnan részt tudsz venni rajtuk.
05. Gyakorlati technikák alkalmazása
Olyan mentális eszközöket sajátítasz el, amelyeket edzésen és versenyhelyzetben is azonnal használni tudsz.
06. Folyamatos visszajelzés
A fejlődésedet végig nyomon követjük, és a folyamatot mindig az aktuális helyzetedhez igazítjuk.
Azokat a mentális készségeket fejlesztjük, amelyek hosszú távon is támogatják a teljesítményed.
Mentális készségek
Koncentráció
Önbizalom
Stresszkezelés
Motiváció
Mentális rugalmasság
Érzelemszabályozás
Fókusz
Kitartás
Sportolói teljesítmény
Verseny előtti felkészülés
Nyomáskezelés
Teljesítmény stabilizálása
Célkitűzés
Döntéshozatal
Kommunikáció
Hibák feldolgozása
Mentális regeneráció
Minden sportoló más célokkal érkezik, ezért a közös munka mindig személyre szabott.
Utánpótlás sportolóknak
Segítek kialakítani azokat a mentális alapokat, amelyek már fiatal korban hozzájárulnak a tudatos fejlődéshez, az egészséges önbizalomhoz és a versenyhelyzetek magabiztos kezeléséhez.
Élsportolóknak
Ha a legmagasabb szinten versenyzel, a mentális felkészülés döntő különbséget jelenthet. A közös munka célja, hogy a tudásodat a legfontosabb pillanatokban is ki tudd hozni magadból.
Amatőr sportolóknak
A sportmentál tréning nem csak élsportolóknak szól. Akkor is sokat profitálhatsz belőle, ha saját fejlődésed, céljaid vagy teljesítményed javítása motivál.
Edzőknek és sportszakembereknek
Segítek abban, hogy jobban megértsd sportolóid mentális működését, és olyan kommunikációs eszközöket alkalmazz, amelyek támogatják a fejlődésüket.
Több évtizednyi sport- és edzői tapasztalatomra építve olyan személyre szabott mentális felkészítést nyújtok, amely segít a benned rejlő potenciál teljes kibontakoztatásában.
Közel 30 év sportban szerzett tapasztalat
A futball világában szerzett hazai és nemzetközi tapasztalataimat a coaching során is hasznosítom.
Akkreditált sportmentál coach
A gyakorlati tapasztalatot hivatalos sportmentál coach végzettséggel egészítem ki, hogy korszerű és hiteles módszerekkel dolgozhassak.
Személyre szabott folyamat
Nincs két egyforma sportoló, ezért minden konzultációt az egyéni céljaidhoz és helyzetedhez igazítok.
Gyakorlatban használható eszközök
A közös munkát az teszi igazán egyedivé, hogy nem csupán elméleti tudást kapsz, hanem olyan, a gyakorlatban is azonnal használható mentális technikákat és innovatív sporttudományi eszközöket.

Egy konzultáció általában 45 percet vesz igénybe. Az időt mindig a közös munka hatékonyságához igazítom.
Igen. A konzultációk többsége online zajlik, így bárhonnan kényelmesen csatlakozhatsz.
Elsősorban labdarúgókkal dolgozom, de bármilyen egyéni és csapatsportok versenyzőit szívesen támogatom és fogadom, ha megtisztelnek bizalmukkal.
Ez mindig az egyéni céloktól függ. Már néhány alkalom is sokat adhat, hosszabb folyamat esetén pedig mélyebb és tartósabb fejlődés érhető el.
Nem. A sport mentáltréning nem minősül pszichológiai vagy egészségügyi ellátásnak, hanem a mentális készségek fejlesztésére és a sportolói teljesítmény támogatására fókuszál.
Időpontot egyszerűen, online tudsz foglalni a weboldalon keresztül. Az első konzultáció során átbeszéljük a céljaidat és a számodra legmegfelelőbb folyamatot.
Edzők és sportolók szavaival arról, miért elengedhetetlen a mentális tréning a fizikai mellett.

A magyar labdarúgók, nincsenek eléggé jól felkészítve, főleg mentális tekintetben.
Marco Rossi


Teljes mentális egyensúlyra van szükség, csak ahhoz, hogy túléld a versenyhelyzetet, ami megállás nélkül elemi része a focinak, és az élsportnak.
Serge Gnabry


A mentális és fizikai felkészülés kéz a kézben jár – nemcsak testünket, de idegrendszerünket is érik terhelések, melyeket folyamatosan karban kell tartani.
Csere Gáspár

Foglalj időpontot egy ingyenes konzultációra, és beszéljük át, hogyan érheted el a következő szintet.
A sportmentál coaching konzultációk és foglalkozások nem minősülnek pszichológiai vagy orvosi diagnózisnak.
NAVIGÁCIÓ
KAPCSOLAT
KÖZÖSSÉGI
© Sabi Hegymegi — minden jog fenntartva
Adatkezelési tájékoztató